SC ismét csökkentett létszámmal üzemelt, Corvussal látogatunk 9-én a Filth Festre a Pecsába. A dolog kezdődött úgy, hogy elzarándokoltam jegyért egyenest a PeCsához. Ahol egy ork ült a pénztárban, és át akart vágni egy celluxszal összeragasztott jeggyel. Otthagytam jól, és bemorculva elmentem a kiskörútra, a TicketPro-hoz. Itt kedves, aranyos lány kedvesen, aranyosan kinyomtatott egy megfelelő jegyet, és (miközben egyfolytában vevőnek nézett, hellyel kínált és elnézést kért, hogy a jegynyomtatás akár egy egész percig is eltarthat) behelyezte egy csinos kis borítékba. Kedvesen és aranyosan átnyújtotta, majd jó szórakozást kívánt és megköszönte, hogy náluk vásároltam meg a jegyet. Így is lehet, kedves, aranyos orkok, ott a PeCsában mind!!!
Lényeg: volt Cradle of Filth, Gorgoroth, Moonspell, Septicflesh, Asrai. Jó buli volt, és mivel Troll épp nem ért rá, nem kellett hazaszállítani sem :)))
Gorgoroth
Másodízben már teljes létszámban együtt volt a Sörrel kibővített SC. 12-én a Dürer kertet vettük célba, ahol mindenféle érdekesség volt. Nem is nagyon tudtuk előre, hogy mire megyünk, igazából Corvus hirtelen ötletevolt az egész. Nem haragszunk :)))
Bemelegítésül fogysztottunk néhány sört a Királydombon, megpróbálva kikerülni az Alattomos Aknákat (miért van az, hogy az összes belvárosi eb a városligetbe szarik, ott is előnyben részesítve a Királydombot???).
Szóval volt, illetve lett volna Neck Sprain (ami nem volt), Fallen Into Ashes, Chief Rebel Angel, As Hearts Bleeding meg Korog. Legalábbis a plakáton. Mert a vége az lett, hogy beleszeretve a Dürer hangulatába, beültünk dumálni egy csendes sarokba, és csak a sörökért mozdultunk ki onnan. Aztán mikor vége lett a bulinak, hazamentünk, anélkül, hogy három hangnál többet hallgattunk volna a zenéből.
baljós árnyak a Dürerben
Ezt a hazamenés-ügyet igazából az inspirálta, hogy másnap megint melóznom kellett. És közben nyakamon a karácsonyi bevásárlóturizmus...
most böffent