...ami ugye nemcsak 1/3 attoparsec.
Idén TrollH-lal kettesben vágtunk neki a cm-nek, lévén mindenki vagy papírkutya, vagy elege az egészből. Corvusnak ezúton is LFS, így nemcsak nem volt teljes az SC, de kimaradt egy jó buliból is.
Tabánban
Amíg az indulásra várakozva üldögéltünk a domboldalon, megállapítottuk, hogy mindenki úgy ül, mint ha a lejtő alján nemsokára elkezdődne egy koncert. És megalkottuk az iránymutatást:
Zavard össze a világot: ülj háttal a lejtőnek!
TrollH is felmászott
Szóval idén Tabánból indulás, egy rövidke Erzsébet híd - Astoria - Kálvin - Erzsébet híd hurok, majd Krisztina - Alagút - Lánchíd - Kossuth tér -Alkotmány - Bajcsy - Andrássy - Vliget volt a menet. Az indulásnál bele akartunk kerülni az elejébe, de ez nem annyira sikerült, így - hála a huroknak - átsoroltunk a visszafelé haladókhoz. Így ugyan pár kilométerrel rövidebb lett a menet, viszont rögtön az első negyedben találtuk magunkat, és igen kellemes tempóban lehetett haladni (a tavalyiban sajnos a vége felé tudtunk csak indulni, és igen megterhelő volt a tyúklépésben közlekedés).
menetben az egykerekesek
A végén olyan korán értünk a PeCsa mögötti rétre, hogy mellettünk az egyik gyerek meg is kérdezte hangosan: És hol a TÖMEG???
69 :)
Aztán persze időben megérkezett a Tömeg is, és mikor bringaemelésre került sor, közel 60 ezer kerék emelkedett a magasba. Szép látvány ez mindig.
magasra!
én is, én is!
Utána még hazavonatoztunk, a kerti állomáson pedig elfogyott az utolsó medvehagymás szendvics és az utolsó doboz sör is.
most böffent