Hétfőn este úgy adódott, hogy koccantunk Zelivel, mert fogytán volt a tenteám. Hozott egy csomaggal, majd mindketten mentünk intézni a dolgainkat, ami részemről leginkább abból állt, hogy kedvem volt sétálni egyet hazafelé. A Móriczról elvillamosoztam hát a Lánchídig, aztán felsétáltam a Batthyány térig és felbuszoztam a Margit hídig (mellesleg tele van a hócipőm a magyar helyesírással: nézd meg, ezt a szerencsétlen három földrajzi nevet három, na jó, '84 óta már csak kétféleképpen kell leírni. Frakk!!!) Amúgy meg Tevan Imi után szabadon: "Vesszen triatlon!" (ebbe most szaladtam bele).

autólámpák gyöngysora

Szóval sétáltam az alkonyatban úszó Dunaparton, és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy a Parlament előtt sorakozó autók fényszóróinak gyöngysora láttán giccsesebbnél giccsesebb fotókat készítsek arról, amit már hétmillió japán túrista tizennégymilliószor megörökített.

Batthyány téri templom

Meg közben lehetett gondolkodni mindenféléről.

Arról, hogy de jó lenne most sörözni és világmegváltani jófej eltűnt emberekkel, meg hogy az ilyen jófej eltűnt emberek úgyis azt mondanák, ha felhívnám őket, hogy sajna épp nem érnek rá, de talán holnap - na jó, én is ezt mondanám, nem vagyok külömb...

Meg arról, hogy de jó lenne most itt tekerni egy bicóval az alkonyatban úszó Dunaparton, meg ha mondjuk Óbudán laknék, akkor mennyivel szívesebben tekernék be mondjuk melózni, mert azért lássuk be: a Dunaparton tekerni nem annyira látványelemektől mentes elfoglaltság, mint mondjuk a Kerepesi úton a Stadion és a Keleti között...

Meg arról is, hogy füst ide, szmog oda, mennyire ki tud kapcsolni egy kis semmittevő séta, és az egésszel csak annyi baj van, hogy séta után még egy órát kell heringezni hazafelé.

Meg arról is, hogy a Dunaparton miért nem lehet fagyit kapni, mert csak, mert az még kellene a hiánytalan összhatáshoz.

fényhiányos parlájament

Aztán persze az egésznek vége, a város lehúzza a redőnyt, kiönti a felmosóvizet, lekapcsolja a villanyt, és tetszhalottá dermed egészen a hajnali álmos szemdörzsölgetős kirakatvilágítás-gyújtásig. De a Meki bezzeg hangos. Meg a Buciking, meg a pályaudvar, de a kocsma sem a régi már. Oda is kellene az az egy-két jófej eltűnt ember. Nélkülük az egész nem ér semmit. Legfeljebb nosztalgiázni lehet, de együtt még azt is jobb.

De legalább van még otthon két szelet rántott máj vacsorára.