moleblog

Egy darabka Párizs költözött az életembe.

Caillebotte - Párizsi utca egy esős napon

"Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem."

Valójában nem volt sem kánikula, sem halk lombok. Igazából semmi romantikus nem volt, valahol mégis az. Mert nem lehet nem romantikus, ha a szobában gyertya ég, ha minden tárgynak, ami körülvesz, saját meséje van, ha minden mozdulat szavak nélkül is beszél.

Egyszer láttam már Párizst. Szürke volt, mint Eiffel acélja, zajos, mint a Nyugati pályaudvar, és nem akart előbújni belőle a romantika, pedig fényesen szikrázott a Torony, és a Moulin Rouge szélmalmának lapátjai is buzgón kavarták a levegőt. Soha annyi rosszul öltözött embert, soha annyi bezárkózott lelket. A híres-hírhedt Szajnapart sem csábít semmire. És akkor, ott, a Diadalív árnyékában minden csak díszlet volt. Egy kopott, lejátszott opera díszlete, amelyre már alig váltanak jegyet, amelyet holnap le is vesznek a műsorról. És Párizs ezzel be is került a Nagy Fotóalbumba, az album pedig a polcra. Ott porosodik azóta is, magányosan, lélektelenül.

És akkor egy mai gramofonon egyszer csak megszólal egy dal. Franciául énekel. A poros díszlet sarkában feláll a Bajazzo, és mesélni kezd. Hangjában életre kel a padlásszoba, a szél meglebbenti a függönyt, és feltárul egy sors. Egy huszonéves történelem, mely keresztülvándorolta Európát, látta a csillogást és látta a mocskot. Akinek dalolt a Montmartre és akit kiköpött a csatorna. Akinek édes a sör, és akinek nem savanyú a szőlő. Aki nagyon sokfelé kereste az utat, és az út hazáig vezetett. A történet végtelen, de nem bánom, mindig is szerettem a meséket. Főleg az igazi meséket, mert mindig egy valódi sztori a legizgalmasabb, a legfordulatosabb. Megelevenedik az idő, értelmet kap a stoppolt zokni, és még Marie is ránk kacsint cinkosan, feslett-ártatlanul. Én csak hallgatom, elringat a mese, és közben azt kívánom, hogy soha ne érjen véget...

És lassan-lassan, mint ahogyan leporoljuk a rég szekrény mögé csúszott kartonlapocskát, előtűnnek és kitisztulnak a párizsi képeslap színei.

Jaj, jaj, egy hónapja hiába vársz újabb eseményekre - ez engem is nagyon elszomorít.

De ez nem azért van, mert nem történik semmi, ellenkezőleg: túl sok minden történik, és mellette még dúl a meló is ezerrel, vagyis a blog mindig hátrább és hátrább szorul :(

Dióhéjban: voltam offroadon, csodásat vacsoráztunk SMarcsikánál, eltelt a paloznaki/széplaki vegyes kalandos hétvége, Corvus levizsgázott, vagyis esőben pálinkáztunk a Margitszigeten, Kanizsán is rácsoltuk a bogot, Legacy koncerten is integettem, Lorena McKennitten áztunk, aztán mégsem, és Dvorakot meg Smetanat hallgattunk a Hősök terén.

Majd mindent szépen sorjában, természetesen visszafelé, hogy a keresgélés élményétől se fosszalak meg. De jövő héten Balatonszemes, DUE tábor, Re:tro csoport. Később bővebben... Addig foglalj helyet a zseniális pihenőszékekben, és várd meg a híradót...

MOM park székei

Történetesen úgy adódott, hogy hirtelen le kellett mennem Debrecenbe, betenni egy adásprocesszort a miskolci rádió stúdiójába. Reggel menés, este jövés. Semmi pulykakakas.

Tehát Debrecenről, mint az köztudott, vegyes érzéseim vannak. Ugyanis itt töltöttem első egy év katonaidőmet a Kossuth laktanyában. Ráadásul azóta nem jártam erre.

Már az fura volt, amikor a hortobágyi úton megérkeztünk, és még mindig a régi helyén áll a Kossuth. Hogy most épp mi van benne, azt nem tudom, de vegyes érzésekkel néztem az épületet. Persze az idő itt is megszépít sok mindent. Nagyon rég volt már ez az egész, 1980-81 -ben.

De egy ennél is régebbi emlék villant be, általánosban egy osztálykiránduláson voltunk itt, és akkor még le is fényképeztem az alábbi műalkotást. Azóta is a régi helyén áll, a pályaudvar mellett, a sokemeletes tövében.

térplasztika anno 197x

Ha a nagyállomás felől közelítünk a város szívébe, hamisítatlan szocialista lakótelep látványa fogad. Olyan, amilyennel a képeslapokon találkozunk, "Üdvözlet Debrecenből" felirattal. Erre aztán büszkék lehettek, sok jó munkásember otthonát jelentette ez annak idején. Aztán még valahogy sikerült rendbe is hozni a "szép" házakat, és kitartottak napjainkig.

lakótelep, ahogy rég volt

Debrecenből persze hajdanában is bő 3 óra volt hazajutni, ráadásul akkoriban még IC sem járt. Tehát egy rövid kimaradás gyakran az Apollóban végződött egy jó filmmel. Az Apollo mozi még mindig pont olyan, mint 1980-ban volt. Legalábbis kívülről.

Apollo mozi

A Piac utcának sohase tudtam a nevét. A csonka torony is ugyanolyan furcsa-félelmetesen őrködik a közepén, mint hajdanán, de legalább szépen lefestették (mellesleg a nagytemplom is elég zord, mint ha két befalazott nehézbúvár őrizné).
A rádió meg jobbra, a piros napellenző mellett bújik meg.

Piac utca

Sajnos elég gyorsan el kellett jönnöm, sétáltam vona még szívesen a városban. Sőt, egyszer a Nagyerdőbe is ki kellene menni, mert akkoriban nem jutott rá idő.

  Master!
  Apprentice!
  Heartborne, 7th Seeker
  Warrior!
  Disciple!
  In me the Wishmaster

Ma egész délután ez járt az agyamban. És megküzdöttem a nettel, mire kinyomoztam, hogy nagyjából miről is szól...

Csináljunk a spenótból valami mást, mint főzeléket! Ebben szerencsére atyám is partner volt, úgyhogy a menü spenóttal töltött csirkemell.

filézve, a leendő töltelékkel

A csirkemell kifiléződik, a csontokból leves fő. Nyamm-nyamm. A filézett darabokat fűszerezzük, kiklopfoljuk, majd beletekerjük az enyhén megsózott spenótleveleket, és hústűvel összefogjuk.

összetűzés

Ezután vékony szalonnaszeletekbe burkoljuk, majd...

bundában

...tűzálló tálba vagy tepsibe szépen egymás mellé fektetjük őket.

szolira várva

Közepesen forró sütőben 40 perc alatt megsül, a végén egy kicsit meg lehet grillezni, hogy a szalonna finom ropogós legyen.

Párolt rizzsel és őszibarackbefőttel mennyei ebéd.

Az SC kultúreseményen vett részt. Krtek on A38.

The Moon and the Nightspirit és Yava Folcore volt előzene. Bár ne tették volna. Attól, hogy fogunk két akkordot egy népdal mellé, meg ütünk kettőt a dobra, még nem lesz belőle folklór, főleg nem folcore. Többet nem is érdemes erről.

már a hídon

Corvus Corax

Utána viszont zsenialitás tombol. Még hogy nem fér meg két dudás egy csárdában... jelentem: NÉGY is megfér!!! Méghozzá három ütőssel együtt is. És ami végül megszólal, az maga a zseniális ZENE!

Kár, hogy Trollh már nem tudta követni az ütemet, mert erre a zenére nem lehet ritmuson kívül ugrálni. Mert ezzel együtt mozogsz, együtt tapsolsz, együtt ugrálsz, akár akarod, akár nem. Itt a kétméteres dobok hangja és a szigorúan ritmusos dudaszó kérlelhetetlenül visz magával, úgy, hogy nem lehet leállni, egészen addig, amig ki nem lépdelsz az A38 pallóján, és igazából még akkor sem.

Rég volt ilyen jó zene!

Csak egyszerűen úgy gondoltuk, hogy el kéne menni sétálni. És erre mi sem alkalmasabb, mint a soroksári dunapart. Épp elkaptuk a naplementét is.

az ott még nem Csepel

Egy hajdan szebb napokat látott hajó a rév mellett ma már csak rozsdás árnyéka önmagának.

hajó

Aztán kiderült, hogy van itt egy kis majdnem-sziget, és egész lakható házikók vannak rajta. Persze egy hídon lehet csak megközelíteni, de pont ezért nem is nagyon forgalmas. Víz, gáz, villany, minden, mi szem-szájnak ingere. Épp csak meg kéne venni egy apró házikót, és odaköltözni. És lőn béke, nyugalom és bódottá.

Már alig vártuk, hogy ünnepelhessünk. És miután GP új birtok várurává vált, meglátogattuk. A fogadtatás igen kedves volt, a vendéglátás felette, és az udvari szakácsok is kitettek magukért.

örül az ajándéknak

A népes vendégsereg éljenezte a királyt!

a népes vendégsereg

Alkalmanként az ajándékért meg is kell dolgozni. Főleg így van ez, ha fát kapunk szülinapra.

elültettetett

A lovagi torna bajvívással (baj lett volna, ha vívunk), íjászattal és karikásostor-durrogtatással (szomszédengesztelő programpont) folytatódott. Végül a mámoros és megfáradt lovagokra a kert hűs fái alatt sátorozva virradt a napfényes reggel.

További háromszor 33-at, erőben egészségben, GP!

Vasárnap csúcspontja a jam volt. Pityuval elhatároztuk (már vagy két hete), hogy a hajdani stúdióbeli jam emlékére megismételjük az akciót.

Pityu és Viki

Garázs-próbaterem, végre nem tojástartóval, hogy a fejed essen szét, hanem profin vastag filcezéssel, inspiráló félhomállyal, sörrel és egy Ashdown MAG C115-300 basszuskombóval. Miután kiderült, hogy a saját kis Peavey-m azért nem tud harcolni egy dobbal, rátettük a basst az Ashdownra. Száj fülig ér, és másfél óra után kezdtem úgy érezni, hogy visszatér a kezeimbe az élet. Sőt, az alap elég szépen szólt ahhoz, hogy kísérletezgessek a slappeléssel is :)

Száj méginkább fülig ér, és azon veszem észre magam, hogy még a Shooting Shark is megy :) Na jó, ez nem egy nagy szám, de eddig még nem ment. És ez jó. Meg a szíves vendéglátás és a kéznél levő kellemes hőmérsékletű sörök is emelték a nap fényét.

Vagyis jam, még még még!

MAG C115-300

tetőtől talpig