Este hármasban úgy döntöttünk, hogy felkapunk néhány sört, leülünk a Margitsziget szélére és megváltjuk a világot. Alapvetően nem is volt ezzel semmi baj. Sőt, azon túl sem. Kicsit részletesebben az SC oldalán olvashatsz a világmegváltó tervekről, de nem ez a lényeg.
SC by FB
A fenti esemény nevezetességét az adja, hogy mikor felpakoltunk sörrel meg kajával és kijöttünk a boltból, eszünkbe jutott, hogy ezt a soha vissza nem térő pillanatot meg kellene örökíteni. Szenvedtünk egy kicsit, majd odalépett hozzánk egy férfi, és feljalánlotta, hogy lefotóz minket. Összeálltunk, kép elkészült, majd a férfi halkan megjegyezte: "Ezt Farkas Bertalantól, az első magyar űrhajóstól kaptátok!" Kopp. Leesett, hogy honnan volt ismerős az arca, és mire visszakérdeztünk volna, már el is tűnt a sarkon túl.
Tíz másodperc egy ismerős-ismeretlen emberből. Aki segít, akit a haveroknak már úgy kell elmagyarázni, mert persze hogy hallottak róla, de hát akkor ők még épphogy nem is éltek. Mert amikor 1980 május 26-án felemelkedett az űrhajó, egy hatalmas álom teljesült be, és amikor június 3-án visszatért, egy pálya tört ketté. Nem űrhajós volt ő többé, hanem jelkép. Az akkor még szocialista haza hőse, bálvány és példakép sok iskolásnak és dolgozónak. Soha többé nem repülhetett. És hiába nyílt meg előtte sok kapu, hiába járta be a fél világot, hiába ismerték meg a legutolsó faluban is, azt hiszem, neki azóta is fáj a repülés. Amíg nem érsz fel a csúcsra, hatalmas a vágy és az akarat. Felérni öröm, megújulás, újjászületés. De elfogadni, hogy le kell jönni onnan úgy, hogy tudod: soha többé nem mehetsz fel...
most böffent